Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház

A Perbetei Evangélikus Egyház története a lakosságcserével egy időre datálható, amikor is az akkori Jugoszlávia, Románia és Magyarország területéről az ott élő szlovák anyanyelvű családokat, az innen kitelepítet magyar anyanyelvű családok helyére hozták. Perbetére főként Békéscsabáról érkeztek lakosok, akik jórészt evangélikus vallásúak voltak.  
1947 tavaszáról származnak azok a feljegyzések, amik gyülekezet létrehozásának szándékáról szólnak. Ugyan ebben az esztendőben, június folyamán megkezdődtek az előkészületi munkák és pár hónap leforgása alatt megalakult a gyülekezet presbitériuma. A gyülekezet tényleges létrejöttét követően még sok feladat várt rájuk. Meg kellet oldani az istentiszteletek megtartására szolgáló helyet, és bebiztosítani az anyagi hátteret, hogy mihamarabb templom, illetve parókia épüljön. 
Az ideiglenes helyett a helyi református templom falai között találták meg, ahol rendszeresen megtarthatták alkalmaikat. A gyülekezet vágya továbbra is saját templom építése volt, de az akkori rendszer nem könnyítette meg ezt az elképzelést. Több nehézség és hosszas előkészületet követően 1970-ben megkezdődhetett a templom építése. A sok erőfeszítést igénylő munkának, és ez többek között az akkor itt szolgáló Ferdinand Kubeknek is köszönhető, 1972-re elkészülhetett a templom. Ugyan ebben az esztendőben, 1972. július 2-án pedig sor került a templom felszentelésére, amelyen az akkor evangélikus püspök, főtiszteletű Ján Michalkó szolgált.
Az elmúlt majd fél évtizedben sikerült a parókiát is megépíteni, és igény szerint minden esztendőben kisebb-nagyobb felújítási munkálatok zajlanak az egyházi ingatlanokon.