Nyitnikék Óvoda

Perbete óvodatörténete

Ez a rövid óvodatörténeti visszatekintés  a perbetei  óvodai nevelés  létrejöttének 120. évfordulója kapcsán látott napvilágot.  A történelmi tényanyag merítése  hozzáférhető  krónikákból történt,  amelyekbe a bejegyzések szóbeli elbeszélések útján kerültek , mivel a II. világháborúban az összes addigi dokumentum megsemmisült.
              A történet egészen az 1829-es évekbe nyúlik vissza, amikor  Brunswick Teréz  (1775-1861) az emberiességéről és szociális érzékenységéről ismert grófnő a mai Szlovákia  területén elsőként Besztercebányán  alapított kisdedóvót.
            A 19. század 80-as éveiben újabb kisdedóvók nyíltak. Az 1891-es oktatási törvény előírta a 3-6 év közötti gyermekek kötelező iskoláztatását, ha a család nem volt képes az otthoni oktatás bebiztosítására a gyermekek számára. Az önkormányzatok kötelesek voltak ilyen intézményeket létrehozni. 

Perbetén az első kisdedóvó 1897-ben nyílt meg, a község központjában, a mai Kiskocsmaköz utcában. Az épületben két nagyobb csoportszoba működött, és lakást biztosított a gyermekgondozó számára. Állami támogatás hiánya miatt a gyermekgondozót 1932-1938-ig bezárták. 1938-ban újra megnyílt az intézmény 120 beíratott gyermekkel. Az első gondozónő Stiefert Ilona volt. Az intézmény 1944-ig működött, amikor a község   átadta a hadsereg számára. Itt zajlott a fiatal leventék kiképzése.   A háború alatt az épület teljesen megsemmisült.

A II. világháború után az állami népiskola épületében újra működni kezdett a bölcsőde Mihalík Erzsébet gondozónő vezetésével.  Az iskola irányítását egy új igazgató, Eisele István vette át, Szetei Antónia dadával. A bölcsőde nem rendelkezett játékokkal, ezért a gyermekek csak az otthonról hozott játékokkal tudtak játszani. Karácsonykor, a legnagyobb élmény számukra, a gyertyákkal feldíszített karácsonyfa volt, amely a községháza előtt állt. 1946 októberében a gyermekek, meglepetésként ajándékokat kaptak az amerikai gyermekektől és a Vöröskereszttől. 1948/49-ben nagy változások történtek. Megváltozott a falu neve, Perbete – helyett, Pribeta elnevezést kapta.  A gyermekgondozó pedig  óvoda néven lett bejegyezve. 1949 novemberben, az óvoda visszatért az eredeti felújított épületébe. A Mikulás ünnepségre a Csehszlovák Vöröskereszt Pozsonyból,  280kg cukorkát ajándékozott a gyermekek nagy örömére.

A háború utáni időszakban, az óvodában a gyermekeket rendszeresen gyermekorvos látogatta, és ellenőrizte az egészségi állapotukat. 1960-ban előírás volt a halolaj fogyasztása a gyermekek számára napi szinten négy hónapon keresztül. 1960-tól az óvoda igazgatónője Kemenský Gabriella volt. A 20.század 70-es éveiben a krónikában olvashatjuk, hogy szükség volt új óvoda felépítésére, mivel a beíratott gyermekek létszáma meghaladta a férőhelyek számát, ezért sok kérvényt kellett elutasítani.  

1980/81-es iskolai évben megnyílt az új óvoda épülete a Virág utcában. Az épületben egy szlovák, és egy magyar csoport működött. Az igazgatónő Uzsák Anna lett. A kiskocsmaköz utcában pedig egy szlovák, és 2 magyar osztály nyílt meg. A pedagógiai alkalmazottak, akik ebben az időszakban, hosszútávon az óvodában dolgoztak: Papp Valéria, Závodsky Irén, Habara Ilona, Csomor Elvíra, Lengyel Zsuzsanna (később igazgatónő), Seszták Szilvia és Ádámka Mária voltak. Nem szabad elfeledkeznünk a nem pedagógiai alkalmazottakról sem, akik: Szabó Edit, Sukola Erzsébet, Balla Erzsébet, Sörös Mária, Seszták Katalin, Benyó Mária és Basternák Rozália voltak

1987/88-as iskolai évben megnyílt az Ifjúság utcai óvoda új épülete, három magyar osztállyal és bölcsődével. Az óvodába beíratott gyermekek létszáma 85, a bölcsődében pedig 21 gyermek volt. A Virág utcai óvodában egy szlovák csoport működött 30 gyermekkel.   1987/88-as iskolai évben a szlovák óvoda igazgatónője Káplocky Ilona lett, aki a funkcióját 2009-ig töltötte be. Nyugdíjba vonulása után az igazgatói funkciót Kmetyó Renáta, a jelenlegi igazgatónő vette át. A magyar óvoda igazgatónője ebben az időszakban Kollár Erzsébet volt, akit a nyugdíjba vonulása után, a jelenlegi igazgatónő Porubský Nikolett váltott fel.  1994-ben a Virág utcai óvodát bezárták, és a csoportokat áthelyezték az Ifjúság utcai épületbe. 2005-ben az óvoda ismét visszaköltözött a Virág utcába.

Bemutatkozunk-Nyitnikék óvoda

A Nyitnikék óvoda Perbete község központjában a Virág utca 39.szám alatt található. Intézményünk egyetlen magyar óvodaként közös épületben működik a szlovák nevelési nyelvű óvodával.Önkormányzat által fenntartott intézmény vagyunk. A külön igazgatású, közös épületben  óvodánk az emeleten található. Jelenleg két vegyes életkorú csoporttal 30 gyermek létszámmal működünk.Megfelelő méretű csoportszobák,hozzá tartozó mosdók,öltöző és a földszinten nagy ebédlő áll a rendelkezésünkre.Gyermekeink megfelelő testi-lelki és szellemi fejlődését sok modern fejlesztő eszköz,játék ,tornaszerek és kommunikációs technikai eszközök segítik.A csoportszobák esztétikusak,otthonosak a berendezések megfelelnek a gyermekek igényeinek.Udvarunk tágas,árnyat adó fáival,sok korszerű   játékkal felszerelve biztosítja a sokféle mozgás lehetőségét.Az óvoda egész környezete a gyermek igényeinek kielégítését szolgálja.A családias és szeretetteljes légkör kialakítását négy,szakmailag felkészült pedagógus biztosítja.    


   Óvodánk nevelőközössége jó szakmai közösséget alkot, amely kreatív, nyitott az új kihívások iránt, önképzésre és szakmai megújulásra alkalmas.Helyi Óvodai Programot dolgoztunk ki, mely összhangban áll az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjával.  
  Kiemelt feladataink közé tartozik az egészséges életmódra,a környezet  védelmére az anyanyelvi nevelésre és hagyományaink ápolására való nevelés. Óvodai életünket színesebbé teszik a változatos programok,a már hagyományos rendezvényeink,melynek többsége az évszakok változásaihoz és az ünnepekhez fűződik. A megszerzett tapasztalatok, élmények, megjelennek mindennapi tevékenységünkben beépülnek a foglalkozásokba.

Gyermekkép – Óvodakép

 A nevelő,fejlesztő munka során szem előtt kell tartanunk a gyermekek egyéni képességeit,fejlődési ütemüket,tehetségük kibontakoztatását,valamint a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását. Tiszteletben tartjuk a gyermek egyéniségét, érdeklődését, adottságait fejlődési ütemét és mindemellett tudatosan készítjük fel őket az iskolai életre. Hangsúlyozzuk a játék elsődleges szerepét, mert ez az óvodáskorú gyermekek legfőbb tevékenysége.Megszervezett programjaink mind-mind pedagógiai értékkel,nevelési céllal vannak megtöltve.Az enviromentális kirándulásokon a természet szépsége mellett a gyermekeket megismertetjük a természet védelmének fontosságával az erdei állatokkal,fákal,bokrokkal.A Komáromi Jókai színházba évente váltunk bérletet,ahol évente két meseelőadást tekintünk meg.Szakképzett úszásoktató vezetésével iskolaköteles gyermekeinknek  úszás előkészítö tanfolyamot szervezünk a Komáromi fedett uszodába.Beszédhibás gyermekeinkkel havonta logopédus foglalkozik.Olyan óvodai élet megteremtésére törekszünk,melyben a gyerekek játékos módszerek és eszközök segítségével családias,esztétikus környezetben készüljenek fel az iskolai életre.

„Legyen az óvoda a játéké, legyen az óvoda élményszerű, legyen olyan játékos, hogy a gyermek felszabadultan tudjon megnyilvánulni, kibontakozni, tanulni, tapasztalatokat gyűjteni.”
/Dr. Kovács György/

Az óvodai nevelés a családi neveléssel együtt, azt kiegészítve szolgálja a gyermekek fejlődését, ezért szoros kapcsolatot ápolunk a szülőkkel, a szülői szervezet képviselőivel. Fontos feladatunk,hogy a szülői házzal együttműködve kialakítsuk azokat az érzelmi,értelmi jellembeli tulajdonságokat,melyek a harmonikus egyéni,családi és közösségi élethez szükségesek.  A fenntartóval, az iskolával, a községben működő civil szervezetekkel konstruktív, jó kapcsolatot tartunk fenn. Az intézményi önértékelés során megállapítottuk, hogy a közvetett és közvetlen partnereink elégedettség vizsgálata azt tükrözi, hogy az óvodában folyó nevelő munkát elismerik és ez a pozitív megítélés további lendületet ad a jövőre nézve.
Programunkkal helyi szükségleteket, az óvodába járó gyermekeket és családjukat kívánjuk szolgálni. Nevelésünkkel,ünnepeinkkel,hagyományainkkal azt szeretnénk elérni,hogy a gyermekek érezzék meg,hogy a világnak,amelybe beleszülettek múltja és jövője van.